A történelem eddigi legnagyobb vegyipari katasztrófája

Bhopal története

Az 1970-es években az indiai kormányzat megnyitotta gazdaságát a nyugati cégek betelepülése érdekében. Az amerikai Union Carbide Company (UCC) kapva kapott a lehetőségen, és a Sevin nevű, Ázsiában elterjedt növényvédőszer gyártása érdekében közös céget hozott létre az állammal (Union Carbide India Limited- UCIL), majd meg is építette a gyárat Bhopal városában. Az eredeti engedély alapján csak a komponensekből történő keverés történt volna a gyárban, azonban a cég nyomására végül módosították az engedélyeket, és alapanyagokból, intermedier termékeken keresztül a teljes gyártási folyamat itt kapott helyet.

A ‘80-as években csökkent a kereslet a termékek iránt, így a cég termelékenysége is, ezért úgy döntöttek, hogy eladják azt 1984 júliusában. Mivel azonban vevőt egyelőre nem találtak, a termelés csökkentett kapacitáson folytatódott, miközben a biztonsági rendszerekre már nem költöttek, azok megbízhatósága már jócskán a nyugat-virginiai testvérüzem színvonala alatt voltak. A helyi kormányzat tudott a biztonsági és környezetszennyezési problémákról, de gazdasági és politikai megfontolások miatt elnézte azokat, mivel a térség egyik legnagyobb munkáltatójáról volt szó.

A tragédia

A1984. december 2-án éjjel 23:00 órakor, mikor Bhopal 1 millió lakosa az igazak álmát aludta, egy operátor kisebb metil-izocianát (MIC) szivárgást észlelt, valamint az egyik tároló tartály nyomásának emelkedésére lett figyelmes. Mint később kiderült, szelephiba miatt 1 tonna víz került és keveredett el 40 tonna MIC-tal. A gázmosó berendezés (amely biztonsági készülékként a tartályból a szivárgást hivatott megakadályozni) három héttel korábban le lett állítva műszaki hiba miatt, a MIC tartály hűtőrendszeréből pedig leengedték a hűtőfolyadékot, hogy azt az üzem egy másik egységében használják.

A tartályban exoterm reakció indult meg, ahol a hőmérséklet emelkedésével együtt a nyomás is egyre csak nőtt. A gázfáklya, amely segítségével égetéssel csökkenthető a nyomás, ekkor már három hónapja nem működött. December 3-án hajnali 1:00 órakor egy hangos robbanás kíséretében a biztonsági szelep is megadta magát, és a rendkívül mérgező MIC gáz elöntötte Bhopalt. Órákon belül mindenfelé halott emberek, háziállatok és madarak tetemei borították a környékbeli utcákat. A gyár körüli nyomornegyedben a becslések szerint 3800 ember azonnal meghalt. A környékbeli kórházak nem tudtak mit kezdeni a sérültek tömegeivel, és eleinte az sem volt világos, milyen gáz ömlött ki és annak milyen hatása van.

A becslések szerint 24 órán belül 10.000 ember halt meg, a tragédia áldozatainak száma az elkövetkező napokban elérte a 20.000 főt, egyes becslések szerint a 24.000-et is. A gázszivárgás végül több mint félmillió embernél okozott egészségkárosodást, melyek

• látászavarok, szaruhártya-fekély, kémiai égés, szaruhártya-homály

• tüdőödéma, légzési elégtelenség, tüdőgyulladás, restriktív tüdőbetegség

• tartós hasi fájdalom, hasmenés

• kromoszómakárosodások, vetélések, csecsemőhalandóság, koraszülés és kis súlyú újszülöttek

• neurológiai funkciózavarok, memóriazavar, koordinációs zavarok, motoros károsodások

Utójáték

A Union Carbide szinte azonnal megpróbálta magát eltávolítani a katasztrófától. A felelősséget azonnal a helyileg létrehozott, állami szerepvállalású UCIL-ra hárította azzal, hogy végülis a gyárat az építette és üzemeltette, az anyacégnek semmi köze nincs hozzá, csak tulajdonosa. Különféle vad szabotázsokról kezdtek dezinformációt terjeszteni, melyben Szikh szélsőségesek és kirúgott dolgozók is szerepet játszottak, ám ezeket hamarosan megcáfolták. (Ennek ellenére a mai napig szerepel a szabotázs ténye az UCC honlapján)

A gázfelhő még talán el sem oszlott teljesen, mikor december 7-én egy amerikai ügyvéd pert indított az amerikai bíróságon az ügyben. 1985 márciusában az indiai kormányzat törvényt hozott, mely alapján az állam képviseli mind otthon, mind külföldön az áldozatokat, végül az amerikában indított per illetékességből áttételre került az indiai bíróságra.

Az indiai lefelsőbb bíróság végül egyezségre jutott a céggel, az UCC vállalta az erkölcsi felelősséget a tragédiáért, és 470 millió dolláros kártérítést fizetett az indiai államnak, amely ezt elosztotta a károsultak között. Az összeg kiszámítása során azt vették alapul, hogy “csak” 3000 ember halt meg és 102.000 szenvedett maradandó károsodást. Amint a megállapodás napvilágra került, az UCC részvényei 7%-kal emelkedtek a tőzsdén.

Ha annyiba került volna a kártérítés, mint amennyit az UCC-nek az azbesztózis miatt kártérítésként ki kellett fizetnie az Államokban (mert azbeszt-bányászattal is foglalkozott évtizedekig), az 10 milliárd dollár lett volna, amely több volt, mint a cég értéke összesen.

A bhopali tragédia kártérítésért és rehabilitációért felelős állami szerve 2003-ig 554.895 főnek fizetett kártérítést egészségkárosodás miatt, valamint az elhunytak 15.310 hozzátartozóját támogatta. Az elhunytak családjai átlagosan 2200$ kártérítésben részesültek.

Az elmúlt 30 évben a UCC folyamatosan manipulálta, elhallgatta a hivatalos adatokat, azóta is ködösít folyamatosan. Például mai napig nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen összetételű gázelegy öntötte el a várost. 200 °C felett a metil-izocianátból több vegyület, közte hidrogén-cianid képződik, amely sokkal halálosabb vegyi anyag. Egyértelmű bizonyítékok támasztják alá, hogy a tartály hőmérséklet ezt meghaladta, valamint a kórházakban a vér cseresznyepiros színe és a belszervi elváltozások is hidrogén-cianid mérgezés tényét támasztották alá. Ezen felül a kórházi terápia során nátrium-tioszulfátra sokan jól reagáltak, amely MIC ellen hatástalan, míg hidrogén-cianid mérgezésben hatékony szer. Eleinte az UCC is javasolta a nátrium-tioszulfát adását a hatóságoknak, majd hamarosan visszavonták az ajánlást, mert ezzel elismerték volna a hidrogén-cianid mérgezés tényét.

Tanulságok

A fejlődő országokban megjelenő robbanásszerű iparosodási folyamat során a biztonsági megfontolások rendszerint háttérbe szorulnak, amelynek katasztrofális következményei lehetnek. Ezt csak nemzetközi biztonsági sztenderdekkel lehet megelőzni. Bár a nyugati cégek nem azzal a céllal fektetnek be fejlődő országokban, hogy kikerüljék ezen szabályrendszereket, mégis elfogadják, sőt élnek ezen lehetőségekkel, és gyakran kettős mércét alkalmaznak az anyaországban és a távoli leányvállalatoknál.

Rendkívüli felelőssége van a kormányzatoknak és önkormányzatoknak abban, hogy veszélyes üzem ne települhessen városi környezetben, sűrűn lakott településrészek közelében. Ezen felül célzott állami támogatás és felkészülés szükséges az ipari létesítmények közelében lévő kórházakban, hogy esetleges havária esetén a leghatékonyabban el tudják látni a sérülteket.

Kiemelten figyelnünk kellene Magyarországon is a vegyi üzemekre, különösen az Ázsiából idetelepült akkumulátorgyárakra, velük szemben ugyanazokat a szigorú EU környezetvédelmi és munkavédelmi normákat kellene támasztanunk, mint a hazai cégek esetében. Sajnos egyelőre nem tűnik úgy, hogy ez lenne a helyzet, erről itt olvashatsz bővebben.

Bhopal történetét filmen (Bhopal: ima az esőért) és sorozatban (Vasutasok) is feldolgozták.

---

Forrás:

Edward Broughton: The Bhopal disaster and its aftermath: a review - Environmental Health 2005;4:6