A szilikózis és a sólyom fészke
a Hawk's Nest történet
Bár az a XIX. századtól már ismert volt, hogy a bányászati tevékenységek tüdőkárosodást okoznak (lásd egy korábbi cikk az azbesztről), a szilíciumkristály károsító hatásáról szintén csak a múlt században lettek részletes ismereteink.
Hawk’s Nest
A történet Amerika egyik legtragikusabb foglalkozási betegségről szóló története, amely jelentős hatással volt a foglalkozás-orvostan és persze a munkavédelem fejlődésére.
A Union Carbide Company acélgyárának több elektromos áramra volt szüksége, ezért Nyugat-Virginiában szövetkezve a New Kanawha áramszolgáltatóval elhatározták, hogy a Kanawha folyón zajló áramtermelést kibővítik a Hawk’s Nest alagút megépítésével, amelyen keresztül a New River vizével duzzasztják azt fel. Az 5 kilométer hosszú csatornát 1930-ban kezdték építeni, tervezetten két év leforgása alatt. Nem volt bonyolult munka, robbantással oldották a sziklát, majd eltakarították a törmeléket. Bár a porképződés mérséklésére víz és szellőztetési lehetőség korlátlanul rendelkezésre állt, nem törődtek vele, a poron kívül szénmonoxid is állandóan jelen volt a munkaterületen, mivel az áramfejlesztéshez dízel generátorokat használtak az alagútban. Gyorsan kiderült, hogy a sziklának magas a ferroszilícium tartalma, amely az acélgyártás egyik értékes alapanyaga, ezért az eredeti terveket módosították, és nagyobb alagutat fúrtak a kitermelés érdekében az áramtermeléshez szükségesnél.
A szilikózis
A munkások 30-50%-a lent az alagútban dolgozott, az alacsonyabban képzett munkások végezték a nehezebb, de egyszerűbb fizikai munkát. A munkaterületen a robbantások után nem várták meg, hogy a por megfelelően leülepedjen, hanem hamar visszaparancsolták őket, aki habozott, azt nem ritkán ütésekkel hajtották vissza. Porálarcot csak a mérnökök kaptak, a fizikai munkások nem. A sziklát vizes fúrókkal is lehetett volna bontani, amely megköti a port, azonban annak érdekében, hogy gyorsabban haladjanak, ezt a technológiát szinte kizárólag csak olyankor használták, amikor ellenőrök jöttek a területre.
A finom por belélegezve lerakódik a tüdőben, és fibrózist, elkötőszövetesedést okoz, amely egy visszafordíthatatlan folyamat, a tüdő rugalmasságának elvesztésével és a légzőfelület súlyos csökkenésével jár. Van krónikus (több mint 10 év expozíció), akcelerált (5-10 év expozíció) és akut változata a betegségnek. Ez utóbbi jelentkezett az ott dolgozó munkásoknál is.
Az építkezésen csaknem 5000 főből 2500 dolgozott a föld alatt két évig, közülük a kivitelező cég szerint 109, a későbbi kutatások szerint 764 halt meg szilikózisban, és további 1500 fő szenvedett súlyos tüdőkárosodást (tehát praktikusan majdnem mindenki).
A kongresszusi vizsgálaton a fúrást végző cég képviselője úgy nyilatkozott, hogy nem is hallott még a vizes technológiáról, jóllehet a porképződés mérséklésére már húsz évvel azelőtt felhívta a figyelmet az amerikai bányászati hatóság, valamint a vizes fúrási technológia évtizedek óta bevett gyakorlat volt egyéb bányákban. Megállapításra került, hogy többféleképp is védekezhettek volna a dolgozók megbetegedése ellen:
vízes fúrási technológia alkalmazásával,
robbantások után több idő hagyása a por ülepedésére,
megfelelő légzésvédő eszközök,
a szellőztető csövek méretének növelése, és az azon keletkezett lyukak, sérülések javítása,
akkumulátoros áramellátás a munkaterületen.
Utóhatás
A kivitelező cég (Rinehart and Dennis) nem élte túl a csatornaépítést, jóllehet korábban 51 alagutat építettek, a Hawk’s Nest befejezése után 5 évvel a cég felszámolásra került.
Amerikáról lévén szó, nem meglepő, hogy az esetet követően perek indultak, az elsőben 167 munkás perelt, kaptak is 130.000 $-t, amelynek felét az ügyvédek tetták zsebre. 1936 és 1940 között mindösszesen 79 munkás kapott kompenzációt, sajnos mivel ennek különösebb hírértéke nem volt, a közvélemény előtt rejtve maradt az eset és úgy általában a szilikátok okozta veszély. Összesen a mintegy 300 perben a felperesek átlagosan 400$ kompenzációt kaptak áldozatukért.
Bár a kongresszusi vizsgálóbizottság részletes jelentést fogalmazott meg, különösebb intézkedéseket nem követelt az ipar szereplőitől. Ennek ellenére 1937-re 46 állam hozott rendelkezéseket a szilikózissal érintett munkások védelmére.
Bár a bányászatban már történtek intézkedések, a veszély továbbra is jelen volt, a Mexikói-öbölben (Luisiana, Texas, Mississippi) a kikötőkben, olajfinomítókban és olajkutaknál továbbra is munkások ezrei voltak és vannak ma is kitéve a szilikózis kockázatának a homokfúvási technológia miatt, ők lettek a szilikózis áldozatainak következő generációja.
2002-ben Mississippi államban hirtelen megugrottak a homokfúvó munkások által indított kártérítési perek. Az előző években évente átlagosan 100 alatti ilyen per indult, míg 2002-ben 10.642, majd 2003-ban 7.228, 2004-ben pedig 2.609. A bíró szemfülességének volt köszönhető, hogy kiderült, egyszerű nyerészkedés áll a háttérben, a szilikózist összesen 12 orvos állapította meg, 9 orvos adta ezt a diagnózist a felperesek 99%-ában. Egyikük 72 óra leforgása alatt 1239 főnél diagnosztizálta a betegséget. Bár a kártérítési terv bedőlt, a biztosítótársaságok (önvédelemből) mégis azonnal komoly intézkedéseket írtak elő az ipari szereplőknek a perek megindulásakor, így közvetetten ez is nagyban hozzájárult a szilikózis elleni védekezéshez, a munkavédelem fejlődéséhez.
A Union Carbide Company nem sokat tanult az esetből, gyáraikban továbbra is alkalmazták a munkabiztonság kárára történő költségcsökkentés technikáját, az ő tulajdonukban volt a bhopali vegyi üzem is, ahol a legpusztítóbb vegyipari katasztrófa történt 1984-ben mintegy 20.000 áldozattal, a története itt olvasható.
Források:
Revisiting the Hawks Nest Tunnel Incident: Lessons Learned from an American Tragedy
By: William "Rick" Crandall and Richard E. Crandall, Journal of Appalachian Studies, Vol. 8, No. 2 (Fall 2002), pp. 261-283
A Brief Review of Silicosis in the United States
By: Carson R. Thomas, Timothy R. Kelley, Environmental Health Insights, 4(1): (2020).